Hírek : Olaszliszka: A lincselés az lincselés |
Olaszliszka: A lincselés az lincselés
HunHír.hu 2007.10.14. 16:58
Elutasította a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság az egyik olaszliszkai gyanúsított kártérítési kérelmét.
A férfi az ügyben eljáró ügyészek és bírák ellen indított pert jó hírnév megsértése miatt, azt kifogásolva, hogy a periratokban a lincselés szót használták a hatóságok.
A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított 100 millió forint kártérítést, és 1 milliárd forint közérdekű célra fordítandó bírságot követelt. A gyanúsított azt kifogásolta, hogy a periratokban a lincselés szót használták, amelyet ő sértőnek talált.
A bíróság indokolásában az szerepel, hogy az ügyészek és a bírák helyesen használták a szót, hiszen az angolból átvett kifejezés mind az Értelmező Szótár, mind az Idegen Szavak szótára szerint pontosan azt fejezi ki, ami Olaszliszkán történt, vagyis "nekivadult tömeg erőszakos önbíráskodást gyakorol", mondta el a Független Hírügynökségnek Szabó József, a Borsod Megyei Bíróság szóvivője.
Az ítélet nem jogerős. A döntés ellen 15 napon belül fellebbezni lehet. Az olaszliszkai gyanúsítottnak, mint felperesnek az eljárás megkezdésekor 900 ezer forint illetéket kellett volna befizetnie, ezt a költséget viszont - a törvények szerint, mivel előzetes letartóztatásban van - helyette az állam viseli.
Szögi Lajos tanárt tavaly október 15-én ölték meg Olaszliszkán, miután autójával elsodort egy kislányt. Bár a gyereknek nem esett komolyabb baja, hozzátartozói rátámadtak a sofőrre és annak két kislánya szeme láttára halálra verték.
A nyomozás októberben zárult, a rendőrség vádemelési javaslattal küldte meg az ügy több ezer oldalnyi iratanyagát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyészségnek. A vizsgálat kiemelt ügyként, fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlott. A rendőrök több mint száz tanút hallgattak ki, sokukat többször is. Ezen kívül nyolcféle szakértőt, köztük műszaki, hemogenetikus és vegyész szakértőt rendeltek ki. A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja alapján 8 embert helyezett előzetes letartóztatásba.
|