Hírek : Gyurcsány és az istenadta nép |
Gyurcsány és az istenadta nép
HunHír.hu 2007.10.09. 15:18
Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-’56) szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök – mint már oly sokszor – ismételten elnyilatkozta magát, – amikor azt mondta, hogy ha hét pontos javaslatához nem kapja meg az ellenzék támogatását, akkor az „istenadta néphez” fog fordulni, azaz népszavazás kezdeményez.
Mint tudjuk, az istenadta nép kifejezés Arany János: Walesi Bárdok című balladájából való. A ballada kontextusában azonban e szókapcsolat korántsem felemelő, amely a népfelség fogalomköréhez illene, hanem a költő szándéka szerint Edward angol király megvető, lenéző értelemben használja.
Az istenadata nép kifejezés ugyanis arra utal, hogy az uralkodó Istentől kapta a felhatalmazást, a hatalmat tehát Isten kegyelméből gyakorolja, nem pedig a néptől eredezteti. Ez a szófordulat Arany János balladájában jól fejezi ki a zsarnok király és az alávetett nép viszonyát.
A DEPORT-’56 szerint azonban Gyurcsány Ferenc elszólása akár fedheti is a valóságot, hiszen – mint tudjuk - a Magyar Köztársaság miniszterelnöke csalárd módon, a választók megtévesztésével került hatalomra, majd olyan hatalomkoncentrációt hajtott végre, amelynek következtében érezheti magát úgy, mint egy abszolút uralkodó, akinek istenadta népe van. Mi pedig érezhetjük úgy, hogy istenverte nép vagyunk.
|