Hírek : Hol vagy most, SZDSZ? |
Hol vagy most, SZDSZ?
HunHír.hu 2007.09.21. 19:11
A jogérvényesítés terén is igen gyenge Európai Unió teljes szégyenére, a szlovák parlament csütörtöki ülésén ismételten megerősítette az elfogadhatatlan Benes dekrétumoknak nevezett emberellenes törvényeket, amelyek alapján a második világháborút követően, a kollektív bűnösség nevében a német és magyar etnikumhoz tartozó emberek millióit üldözték el szülőföldjükről, akiknek jelentős részét ráadásul a „törvényesen”, állami közreműködéssel kifosztottak és meggyilkoltak.
A nemzetközi felháborodással egy időben, azonnal tiltakozott az MSZP és a FIDESZ, ám a kisebbségi jogsértésekre és emberi jogokra máskor oly érzékeny SZDSZ, ezúttal is néma maradt. Szégyenletes és mindent elmond a szélsőségesen antimagyar törpepártról, hogy ismét fontosabbnak tartja a melegek házassághoz való jogát, mint a határon túl élő magyarokat érintő sorskérdéseket.
Az ÚDK követeli a Brüsszelben tartózkodó diplomatáktól, hogy azonnal követeljenek érdemi szankciókat Szlovákiával szemben, amely fasiszta törvényekre építi uniós és demokratikus legitimitását!
Az ÚDK követeli, hogy a magyar államelnök azonnal szólaljon meg ebben a felháborító kérdésben!
Az ÚDK követeli, hogy a magyar parlament pártjai azonnal hozzanak politikai és gazdasági ellenintézkedéseket a szlovák törvények megváltoztatása érdekében!
A fasiszta Benes dekrétumok elfogadhatatlanok Európa népei számára. Ez az ártatlan milliók szenvedéseit előidéző, tragédiák sokaságát okozó aljas és embertelen törvény nem kaphat helyet egyetlen demokratikus ország jogrendszerében sem!
|