Hírek : Hatvankét éve szállt meg teljesen a szovjet |
Hatvankét éve szállt meg teljesen a szovjet
HunHír.hu 2007.04.12. 12:51
A szovjet vezetőség már 1945. április 4-én jelentette Sztálinnak, hogy "Magyarország teljes területét felszabadította a német fasiszta uralom alól", valójában az utolsó magyar területet, a Pinkamindszenthez tartózó Dénes és Kapuy majort csak 12-én foglalták el.
Magyarországon 1945. április 12-én a Vas megyei Pinkamindszent határában lévő Dénes-, majd Kapuy-major szovjet elfoglalásával szűnt meg az összefüggő front, s fejeződtek be a hadműveletek.
Szálasiék 1945. március végén hagyták el az országot, ám a szovjetek által felállított Ideiglenes Nemzeti Kormány (INK) már 1944 decemberében megkezdte tevékenységét Kelet-Magyarországon. Az INK honvédelmi minisztériumának 1945. január 2-án még csak néhány tagja volt: Vörös János miniszter, B. Szabó István államtitkár, Kéry Kálmán vezérkari ezredes, katonai főnök, Vörös Tibor vezérkari százados, a miniszter fia, Török József repülő őrnagy és Himmler Márta gépírónő. Ebből is látszik, hogy a kommunista uralom első napjaiban már alkalmazták a később jól bevált szokást: apa és fia együtt ment a minisztériumba, ahol a fő szervező Kéry Kálmán volt, akiből később az első szabadon választott parlament korelnöke lett 1990-ben.
Háború után megszállás
Romsics Ignác a Magyarország története a XX. században című könyvében így összegzi a háború hatását: "A második világháború utolsó 8 hónapjában Magyarország hadműveleti területté vált. E harcok, valamint a mozgatható értékek német és nyilas kiszállítása, továbbá a benyomuló szovjet és román csapatok rekvirálásai következtében az 1938-as nemzeti jövedelemnek több mint ötszöröse, a nemzeti vagyonnak pedig mintegy 40 százaléka pusztult el."
Romsics összegzi az emberi veszteségeket is, amelyeket az 1938-41 közti időszaktól számítva egészen 1944-ig megnövekedett magyar területekre számítva ír le: "A második világháborúban a 14,5 milliós lakosságnak mintegy 6,2 százaléka, azaz körülbelül 900 ezer fő pusztult el. Közülük 340-360 ezerre becsülhető a katonák, közel 500 ezerre a zsidók száma. Szovjet fogságba mintegy 600 ezren kerültek, túlnyomórészt katonák, de körülbelül 100-120 ezer polgári személy is."
|