Hírek : A Fidesz szerint Gergényinek lejárt az ideje |
A Fidesz szerint Gergényinek lejárt az ideje
HunHír.hu 2007.03.28. 14:34
A Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti bizottságának szerdai ülésén Kosztolányi Dénes (Fidesz) felszólította Gergényi Péter rendőr főkapitányt, hogy kérje nyugdíjazását, mert a frakció véleménye szerint alkalmatlan a feladatára.
A bizottság még korábban kezdeményezte, hogy Gergényi Péter készítsen tájékoztatót a bizottság számára a tavaly szeptember 18. és ez év február 14. közötti, a jogellenes közterület-használattal összefüggésben hozott rendőri intézkedésekről.
Gergényi Péter a testület szerdai ülésén nem kívánta szóban kiegészíteni az írásbeli tájékoztatót, amivel kapcsolatban Kosztolányi Dénes (Fidesz), a testület alelnöke több kérdést is megfogalmazott.
A képviselő szerint Gergényi Pétert terheli a felelősség, hogy a rendőrség elvesztette a 17 év alatt kialakuló bizalmat. Mint mondta, úgy véli, hogy elnézést kellene kérnie a főkapitánynak, amiért túlzott volt az általa vezényelt „brutális fellépés". Kijelentette: a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának megrendült a bizalma a rendőr-főkapitányban, és nem bíznak abban, a vezetésével a megrendült közbizalom visszaáll. Azt javasolta a főkapitánynak, kérje nyugdíjazását.
A testület hét igen és két nem szavazattal végül elfogadta a főkapitány tájékoztatóját, amelyről egyébként részleteiben nem esett szó a vitán.
|