Hírek : A tüntetőket szívatja a Nemzeti Autópálya Kezelő Zrt. |
A tüntetőket szívatja a Nemzeti Autópálya Kezelő Zrt.
HunHír.hu 2007.04.03. 18:45
Félmillió forintot számláz ki a kormány ellen hétvégén Somogyban demonstráló tüntetőknek a Nemzeti Autópálya Kezelő Zrt. A demonstrációt az M7 - es autópálya balatonszárszói lehajtójánál tartották, most először azonban a forgalomirányító rendőrök mellett az autópálya-kezelő szakemberei is megjelentek.
A szakemberek sárga villogóval ellátott terelő, valamint lassításra figyelmeztető táblákat helyeztek el az úttesten. Winkler - Virág András, a Nemzeti Autópálya Kezelő szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: félmillió forintot számláztak ki a tüntetőknek, akikkel erről előzetesen egyeztettek. Hozzátette: a számla két tételből áll. A táblák kihelyezésének költségén kívül azt a veszteséget is tartalmazza, amit a cég azért szenved el, mert a fél útpályát több órán át nem tudta működtetni - ők ugyanis a ténylegesen működő útpályák alapján kapják a költségvetési finanszírozást.
HunHír kommentár: legközelebb majd légszennyezési bírságot kapnak a tüntetők, hogy csoportosan felvonulva több levegőt fogyasztottak, mint a sétáló emberek.
|