Hírek : Diktatúrát a diktátoroknak |
Diktatúrát a diktátoroknak
HunHír.hu 2007.04.16. 15:19
Gyurcsánynak mennie kell!
Für Lajos, az MDF egykori alapító elnöke a Csengey Dénes Vándoregyetem ünnepi rendezvényén beszédében azt mondta: vannak területek, ahol nem háromszor, hanem százszor rosszabb a helyzet mint 20 évvel ezelőtt, a rendszerváltás időszakában volt. Für szerint egy-két éven át kemény diktatúra kellett volna azokkal szemben, akik előtte negyven évig ezt gyakorolták.
Für azt is hozzátette: 1989-90-ben beszédeiben többször is szólt arról, hogy diktatúrából nem lehet diktatórikus eszközökkel demokráciát csinálni, de mára átértékelte gondolatait.. "Nem volt igazam, diktatúra kellett volna, igenis egy-két éven át kemény diktatúra azokkal szemben, akik előtte negyven évig ezt gátlástalanul nyíltan, sőt harsogva hirdették és gyakorolták” - jelentette ki.
"Számos más, nem ennyire nyílt, nem ennyire nyers példát lehetne azonban idézni, ahol a demokráciából demokratikus eszközökkel látható és nem látható diktatúrát lehet teremteni. Hát ilyen kérem a Gyurcsány-rendszer, ez egy lopakodó, demokráciából kifejlődő, kifejlesztés alatt álló diktatúra "- mondta.
Für Lajos, az Antall-kormány egykori honvédelmi minisztere arról is beszélt, hogy a jelenleg hatalmon lévők "meggyengítették a honvédelmet". Olyan jelek vannak, hogy a munkásőrség újra szervezkedik és a Magyarországon lévő vagyonőri és biztonsági szolgálatok számbelileg meghaladják a rendőrség és honvédség összlétszámát.
Für Lajos arra is figyelmeztette hallgatóságát, hogy újra éledhetnek, el kezdhetnek dolgozni a KGB egykori emberei. Végül kifogásolta azt is, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rendszereses találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A húsz évvel ezelőtti lakitelki nyilatkozat még ma is érvényes, sőt nagyon is aktuális, éppen ezért a jubileum alkalmából ismét megszervezett találkozón nem az emlékezésen lesz a hangsúly, hanem a tennivalókon - hangoztatta szombaton Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum Egyesület elnöke. "Húsz évvel ezelőtt a lakitelki találkozón minden megszólaló egyetértett abban, hogy Kádárnak mennie kell (...) ma is van amiben nagyon széles körben egyetértünk: Gyurcsánynak mennie kell” - jelentette ki.
Lezsák Sándor szerint a jobboldalnak már most fel kell készülnie arra, hogy átvegye a jelenleg hatalmon lévőktől a kormányzást, szavai szerint ez bekövetkezhet három év múlva, de akár előbb is. A politikus "szervezkedésre” szólította fel hallgatóságát, a személyes kapcsolatok mozgósítására annak érdekében, hogy minél több szakmailag és erkölcsileg alkalmas embert lehessen bevonni a közéletbe.
|